2011. március 13., vasárnap

A 2011-es Oscar díjátadó ruhái

Mint tudjuk (és látjuk): az átadó egyre inkább szól arról, hogy ki melyik tervező puccos ruháiban tudja a leginkább túlszárnyalni ellenfeleit. 
Én, szívem szerint mindenkire ráhúznék egy fehér zsákot, hiszen az esemény a filmezésről, én annak művészetéről kéne, hogy szóljon, és nem a rongyrázós parádézásról.
De, ha egyszer az élet nem ilyen, és a színésznőcskék csakazértis felhúzták a ruhakölteményeiket, akkor legalább adjuk meg nekik azt, amit szeretnének: beszéljünk róluk.


A terhes Natalie Portman, aki nagyon jól tudta, hogy a Fekete Hattyú c. film miatt az este leginkább róla fog szólni, az utolsó, akit kiszeretnék beszélni. Gyönyörű ez a lila Rodarte ruha, jó ránézni.
10/9 Elfogult volnék?

Mila Kunis a film másik sztárja, szintén szépséges volt a légies anyagú, levendulás árnyalatú Elie Saab rucijában Ttakar is, meg nem is, szexi is, meg ünnepélyes is, színes is, meg nem is. Tetszik.
10/9

Nicole Kidman kicsit túldizájnolta magát: a ruháján (Dior) minden van, csak éppen összhang nem. Láthatunk kismillió féle felvágást, és tűzést, illetve annyi abszurd motívumban elhelyezett gyöngyöt, és flittert, amitől a kínai üzletek tervezőinek már biztosan felcsillant a szeme. Mindezen felül rá lett biggyesztve, egy szintén halálraflitterezett ágyékkötő is. A narancsszínű cipő, és a rémes frizura csak hab a tortán.
...és egyébként is: Nicole-nak fagyott, múmia arca van.
10/3

Anette Bening (The Kids Are All Right) egy izgalmas díszítésű Naeem Khan ruhában jelent meg, amivel alapvetően semmi probléma nem lenne, viszont meglehetősen olyan hatást kelt, mintha az öltözék alatt nem viselne semmit... Az viszont dicséretes, hogy egy, az ötvenes éveiben járó hölgy nem akar tizennyolc éves plasztikmacának kinézni.
10/7

Jennifer Lawrence (Winter's Bone) úgy néz ki, mint Pamela Anderszonsz. Can we have sexy time?
10/5

Michelle Williams (Blue Valentine) hiába vett fel Chanel estélyit, mégis nagyon esetlen hatást kelt, ami valószínűleg a ruha hálóing jellegéből adódik, ráadásként olyan fakó is, hogy már-már világít. De, végtére is, mindezeken felül, bájos jelenség.
10/7


Amy Adams L'Wren Scott ruhája nagyon tetszik, mind a színt, mind a sziluettet illetően. A The Fighter sztárjának estélyiét egy közel másfél millió dolláros (!) Cartier nyakékkel dobták fel. Hiba volt: az amúgy is feszes nyakkivágást tovább szűkíti, amitől az összkép meglehetősen "fojtóssá" válik.
10/8


Helena Bonham Carter (A király beszéde) eléggé széthullottul fest. Fűzővel ellátott, tükörbársony (deutálom...) ruháját Collen Atwood tervezte, legyezője, pedig valójában egy jópofa kistáska.
10/6


Celine Dion-tól rosszul vagyok, úgyhogy ez alapból sötétre festi a jelenséghez való hozzáállásomat. A hölgyemény természetesen énekelgetett is kicsit az eseményen, nehogy már elfelejtsük, hogy: Nír Fár, deccs dö hárt, dáz gó-ón.
Amúgy a nejlonzacskó fényes anyagú Armani ruhája csak tovább fokozta az önelégült fej által létrehozott műanyag-hatást.
10/5
Gwyneth Paltrow szintén nem a legnagyobb kedvencem, valójában bármit is vesz fel, az nem fogja eltakarni a buta nő-fejét. Ez a sájni Calvin Klein ruha akár egy kilencvenes évekbeli Britney-klip kelléktárából is előkerülhetett volna.
10/4

Cate Blanchett szöges ellentéte Gwyneth-nek, hiszen bármit is húz magára, abban csodálatosan, és arisztokratikusan fest, amire ez  a különleges Givenchy Couture ruha az élő bizonyíték. Nálam annyira nem befutó, mivel leginkább a középkori szentképek keretére emlékeztet.
10/6


Helen Mirren az igazi, örök díva: mindig korához megfelelően választ ruhát. Vivienne Westwood által kreált öltözékéhez is csak gratulálni lehet.
10/9

Halle Berry a már unásig ismételt, klasszikus fodros-habos-uszályos megoldását választotta most is (Marchesa). Szép, bár kicsit talán egybefolyik a bőre színével, egy fokkal elütőbb árnyalat jobb lett volna.
10/8


Florence Welch (Florence and the Machine) régies, Valentino ruhája nagyon bejön, és nem csak ezért, mert csípem az ilyen stílusú holmikat, hanem, mert az énekesnőnek is remekül áll, ráadásul, még bohém személyiségéhez is jól passzol.
10/9

A mindig gyönyörű Scarlett Johansson, ezúttal kissé alulöltözött volt, az amúgy szépséges, borszín, csipkés Dolce& Gabbana estélyiében. A frizurája, pedig a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető 'frizurának'.
10/6


Reese Witherspoon is a fent említett hibát követte el, de, amíg Scarlett alapálláson szép, addig, Reese egy Barbie-baba, aki ezúttal feketét húzott magára.
10/5

Sandra Bullock tűzpiros, Vera Wang ruhája jó választás volt: egyszerű, és csinos. Nem véletlenül mondja, ugye a közhely, hogy a kevesebb, néha több...
10/9

Sharon Stone feltupírozott hajával, és erős sminkjével igazi gót cukorborsóvál vált. Nem a legjobb az összkép, ráadásul azt sem igazán tudom eldönteti, hogy az a tetem a vállán, melyik állatfaj elhullott példánya lehet.
10/4


A sort a legrémesebb ruhával zárnám, melyet Marisa Tomei préselt magára. Préselt: ugyanis a szerelés kissé szűk, és Marisa benne meglehetősen...beles. Nincs azzal semmi gond, ha valakin van egy kis felesleg (ha, már nő, ugye. Egyenjogúság, meg miegymás francok) de akkor azt szépen, ügyesen rejtse el, ne még inkább kiemelje egy ejtett csípővonallal. De legalább a feje rendben volt.
10/3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hogy tetszett?